logó

Hajdúnánási Holding Zrt.

hírek

Vissza

Fiatalok Nánás mellett elkötelezve

Közzétéve: 2015-01-25
Kissné Berényi Tímea olyan hagyománytisztelő nánási fiatal, aki a várost, ami kisgyermekkorától dédelgette és nevelte, csak a felsőfokú diploma megszerzésének időszakára hagyta el. A friss diplomás közgazdász számos kortársával ellentétben nem kereste szerencséjét a nagyobb városokban, hanem hű maradt szülőföldjéhez. Elkötelezte magát Nánás mellett, és megszerzett tudását itthon kamatoztatja. A Hajdúnánási Holding Zrt. főkönyvelőjeként ide köti munkája, családot is itt alapított. Három éve az anyaság örömeit is átélheti Albert nevű kisfiának nevelésén keresztül.
Az iskolapadból kikerülve egy gyártó cég könyvelését segítettem adatrögzítőként, majd egy mezőgazdasági vállalkozás könyvelési munkálatait láttam el. Az első évek az útkeresésről szóltak, egészen 2009 nyaráig. Ekkor rábukkantam a Hajdúnánási Újságban a Hépszolg Kft. által meghirdetett belső ellenőri állásra, amit megpályáztam és sikerült elnyernem. Nagyon sokat tanultam az akkori munkatársaktól, ahol igyekeztem és sikerült a csapat részévé válnom. A kft-nél úgy éreztem, hogy végre megtaláltam a helyem. Elkezdtem magam képezni. Először a mérlegképes könyvelői, majd az adótanácsadói képesítést szereztem meg. Folyamatosan építettem, terveztem a jövőt, s ez a magánéletemre is igaz volt. Férjhez mentem, s megszületett a kisfiúnk, Albert. Gyökeresen megváltozott az életem, s közben gyökeresen megváltozott a cég is, ahol dolgoztam. Csak reménykedni tudtam, hogy visszamehetek dolgozni.
 
Mikor és milyen feladatok ellátására került a holdinghoz?
Szerencsésnek tartom magam, mert mint a mesében, úgy alakul az életem. A Hépszolg Kft.-t is tagvállalataként működtető holding megalakult, és az anyacég is számított rám. Nagy kihívást jelentő munkakört bíztak rám a főkönyvelői feladatok ellátásával, amit az akkor nyugdíjba készülő Nagy Gyuláné Éva nénitől vettem át. Két hónap állt rendelkezésre az alapok elsajátításához, ezt követően más kihívásokkal kellett szembenéznem. Meg kellett ismerkedni a tagvállalatokkal, az ezekhez kapcsolódó különböző számviteli, adózási feladatokkal, és közben csapatot is kellett magam köré szerveznem.
 
Melyek a jelenlegi feladatai?
Az említett adózási, számviteli munka mellett bevallásokat, kimutatásokat készítek, képviselem a céget az adóhatóságnál, szabályzatokat készítek, tartok karban - természetesen mindezt csapatmunkában. Jelenleg 5 kolléga segíti a napi munkámat. A holding és tagvállalatai (NPC, Hépszolg, Gyermek,- és Közékeztetési Kht) mellett két külső ügyfélnek is könyvelünk, ez plusz feladatokat és állandó megújulást igényel.
 
Mire gondol megújulás alatt?
A folyamatosan változó jogszabályi és piaci környezet elvárásokat támaszt a munkánkkal szemben: fontosnak tartom a változások követését egyrészt ön,- és továbbképzésekkel, másrészt a könyvelői munka kapacitásának növelését a szakmai szolgáltatási keret bővítésével.
 
Ezek már tervek. Hogyan képzeli el a jövőt?
Két szóban összefoglalva szakmaiságban, piacképességben. Már említettem, hogy erősíteni szeretném a könyvelői részleget, ahol egyik célom a magas szintű szakmai tudás elérése, fenntartása. Jó alapokkal és szakmai tapasztalattal már ki lehet építeni egy erős, piaci alapon működő struktúrát, amiben szerepel egy jelentős külső megrendelői réteg is. A tagvállalatokkal kapcsolatban a jövőben erősíteni szeretném a már elindított adatáramlást és belső kommunikációt. 
 
Megfogalmazta, hogy jó pár évig kereste a helyét. Jelenlegi munkahelyéről szeretettel, beszél, sőt tervezi a jövőt. Mitől vált az Ön munkahelyévé a Hajdúnánási Holding Zrt?
Itt azt csinálhatom, amit szeretek, s szerintem ez az egyik legfontosabb dolog az életben. Persze mint minden munka, a könyvelői is tele van kihívásokkal, s, ha az ember jól akar lenni a szakmájában, sok akadályt kell leküzdenie. Ez mindenképp motivál, másrészt nagyon jó érzés egy olyan munkahelyen dolgozni, ahol elfogadnak, ahol egy kitartó, jó szakmaiságot képviselő csapat tagja lehetek, s utoljára említem, de kisgyermekes családanyaként rendkívül fontos számomra, hogy ezen a munkahelyen az emberi oldal is hangsúlyos szerepet kap a családbarát szemlélet érvényesítésével.
Vissza

eseménynaptár

2023 - Március
előre nyíl
HKSZCSPSZV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
2023 - Április
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
2023 - Május
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
2023 - Június
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930
2023 - Július
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31
2023 - Augusztus
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
2023 - Szeptember
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930
2023 - Október
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
2023 - November
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930
2023 - December
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
2024 - Január
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
2024 - Február
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
26272829
2024 - Március
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
2024 - Április
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930
2024 - Május
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
2024 - Június
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
2024 - Július
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
2024 - Augusztus
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
2024 - Szeptember
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
2024 - Október
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
2024 - November
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930
2024 - December
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
2025 - Január
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
2025 - Február
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
2425262728
2025 - Március
vissza nyíl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31

hirdetések

„Városunk értéke közösségünk ereje.”

Hajdúnánási Holding Zrt. - 2014.

powered by Á.G.I.-CMS 1.17
admin