logó

Hajdúnánási Holding Zrt.

hírek

A Hajdúnánási Holding Zrt. üzleti terve 2015. évre

A Hajdúnánási Holding Zrt. elkészítette a 2015. évre vonatkozó üzleti tervét. A Holding igazgatósága által összeállított üzleti tervet Hajdúnánás Városi Önkormányzatának képviselő-testülete számára a Hajdúnánási Holding vezérigazgatója a 2014. évi december 18-án megtartott testületi ülésen mutatta be.
Bővebben

Holding a médiában

A Holding működéséről, szerepéről sok helyen találhat információkat az érdeklődő. Néhány linket megosztunk Önökkel.
Bővebben

Értékek ölelésében

Manapság erőteljesen reflektorfénybe került a hungarikumok, a nemzeti és a helyi értékek felfedezése, újraélése, a mindennapjainkba történő beillesztése. Az országgyűlés 2013. tavaszán fogadta el a magyar nemzeti értékek és hungarikumok gondozásáról szóló kormányrendeletet.
Bővebben

Fiatalok Nánás mellett elkötelezve

Kissné Berényi Tímea főkönyvelő.
Bővebben

A napokban történt: Nemzeti Gyásznap

Október 6-án, a Nemzeti Gyásznapon történelmi ünnepséggel tisztelgett a város lakossága a tizenhárom aradi vértanú emléke előtt.
Bővebben

Hivatás és élet összhangjában

A város szakácsa, Reszeginé Kati. Ő az, akinek mindig van egy kedves mosolya, jó szava gyerekhez, felnőtthöz egyaránt. Ő az, aki nap mint nap kezünkbe adja az ételt, és gondoskodik arról, hogy meleg eledel kerüljön közel 2000 hajdúnánási asztalára.
Bővebben

A vállalatcsoport évközi eredményei

Mint ismeretes a Hajdúnánási Holding Zrt. gyakorlatilag 2011-ben jött létre, ám az első igazi tervszerű évet 2013-ban tudhatta maga mögött. A 2014-es gazdasági esztendőt pedig már jó előre átgondolt üzleti terv alapján kezdte el a cég.
Bővebben

Mi a véleménye a holding működéséről?

Szólláth Tibor polgármester válaszol.
Bővebben

1 2 3 >

eseménynaptár

2023 - Április
előre nyíl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
2023 - Május
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
2023 - Június
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930
2023 - Július
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31
2023 - Augusztus
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
2023 - Szeptember
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930
2023 - Október
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
2023 - November
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930
2023 - December
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
2024 - Január
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
2024 - Február
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
26272829
2024 - Március
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
2024 - Április
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930
2024 - Május
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
2024 - Június
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
2024 - Július
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
2024 - Augusztus
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
2024 - Szeptember
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
2024 - Október
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
2024 - November
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930
2024 - December
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
2025 - Január
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
2025 - Február
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
2425262728
2025 - Március
vissza nyíl előre nyíl
HKSZCSPSZV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31
2025 - Április
vissza nyíl
HKSZCSPSZV
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930

hirdetések

„Városunk értéke közösségünk ereje.”

Hajdúnánási Holding Zrt. - 2014.

powered by Á.G.I.-CMS 1.17
admin